Nem a legolcsóbb kocsi a legjobb

2018. 01. 03.

5b556549-7fd1-4647-bece-622b163d6d05

Nemrégiben két meghökkentő esettel is szembesültek a veszprémi Piedl Kft. szerelői. Két különböző ügyfél hozott be állapotfelmérésre egy frissen vásárolt használt Škoda Octaviát és egy Superbet. Az lett volna a legkisebb baj, hogy kiderült, mindkét kocsi taxi volt korábban, azonban a Superb összes fő elemét újrafényezték, új műszerfala volt: egy karambol után kirobbanhattak a légzsákok.

Amint Szoboszlai Tamás értékesítési vezető elmondta, a futásteljesítmény nem volt követhető, az illesztéseknél pedig olyan hézagok voltak, amik az autót a közlekedésre alkalmatlanná tették. Egy újabb karambolnál ez a kocsi lehet, hogy háromfele repülne, mert úgy volt összehegesztve két különböző roncsból. Az eladókat persze nem sikerült elérni, mert az autókereskedő cég csak papíron létezett.

„Évente négy-öt ilyen esettel találkozunk, pedig ha a vásárlás előtt hozná be a szervizbe a kocsit az ügyfél, nem bukna milliókat. Az a bizonyos Superb például fele annyit se ért, mint amennyit adtak érte. A 2004-esOctavia piaci értéke nagyjából 650 ezer forint volt, és adtak érte egymilliót…” – mondta Szoboszlai Tamás kiemelve, hogy nem a legolcsóbb kocsi a legjobb, hanem az, amelyről az állapotfelméréskor bebizonyosodik, hogy műszakilag rendben van és nem életveszélyes.

Sokakat azonban úgy látszik, az a remény éltet, hogy hátha most kifogják a tuti alkalmi vételt. A márkaszervizekben azonban nem láttak még ilyen csodát.

A Piedl Kft. idei használtautó forgalma ötödével haladja meg a tavalyit. Az eladott autók többsége 200 ezer kilométernél kevesebbet futott, garanciával értékesített modell volt, de akadt olyan is, egy 1992-es Renault Clio, amit 70 ezer forintért adtak tovább, míg a legértékesebb kocsiért, egy 2016-os Q7-ért 17 milliót fizetett az ügyfél.

Mivel a magánszemélyek a világválság kitörése után nemigen vettek új autót, a piacra főleg a céges flották cseréje révén kerültek a használt kocsik.  Már 7-8 évre tolódott ki magánszemélyeknél a csereperiódus, a 2004-2006-os évek 2-3 éves csereidejével szemben.

Újabban viszont azt tapasztalják Veszprémben, hogy élénkül a magánszemélyek autócseréje, és egyre több 1,5-2 milliós értékű kocsit számítanak be az új modellek vásárlásakor. A legtöbb ügyfél azonban 3,5-4 milliós autót keres, de azokból nagyon kevés van.

A Piedl Kft. Das WeltAuto kínálatát IDE kattintva érheti el.