Különleges karácsonyi ajándék a vevőnek

2018. 01. 08.

autovaros_bejarat

„Nemrégiben eladtunk egy 2008-as, több mint 200 ezer kilométert futott 1.4 TSI Volkswagen Golfot, ami a kora és a futásteljesítménye miatt nem volt garanciával értékesíthető. A kocsi motorja azonban két hét használat után megadta magát. Behoztuk, hogy megnézzük, mi a baj, de az ünnepek előtt annyira feltorlódott a munka a márkaszervizünkben, hogy csak januárra volt szabad időpont. Ezért felajánlottuk az ügyfélnek, hogy az általa fizetett vételárért visszavásároljuk az autót. Az ügyfél annyira elégedett volt az elintézés ilyetén módján, hogy nem is ment máshova a visszakapott pénzével, hanem nálunk vett egy másik kocsit” – mondta el Balázs Gergely, Duna Autó Zrt. Das WelAuto szalonjának használtautó-értékesítője.

Amint a szakember elmondta, Óbudán általában a 2008 körül készült, nem sokkal 2 millió forint fölötti árkategória iránt a legnagyobb az érdeklődés, és az ügyfelekolyan modelleket keresnek, amelyeket első alkalommal Magyarországon helyeztek forgalomba.

A cégnél ugyanakkor nagyon megy a városi kompakt SUV kategóriába tartozó Nissan Qashqai, amiből újabban a benzineseket keresik inkább. A 2013-2015 közötti évjáratú, jellemzően 100 ezer kilométer alatti futásteljesítményű, kocsikat nagyon gyakran olyan hölgyek keresik a 3,5-4,5 forint közötti ársávban, akiknek ez a fő autójuk.

Amint Balázs Gergely elmondta, legmagasabb áron, eladott kocsijuk egy 5 ezer kilométert futott egyéves Lexus IS 200 volt, 8 millió forintért, de a leggyakrabban keresett modell a 2006-2012 köztibenzines, klímás, ötajtósOpel Corsa1 – 1,5 millió forintért.

Érdekes tendencia, hogy manapság tízből nyolc ügyfél 1,5-3 millió forint közötti benzinmotoros autókat keres, mivel magánember nemigen tesz meg évente 15-20 ezer kilométert, vagy annál többet, és a dízelmotor előnye csak ilyen futásteljesítménynél lesz kiugró.

„Az egymillió forintnál olcsóbb autókat ritkábban keresik, mert ügyfélkörünk tisztában van azzal, hogy a Das WeltAuto egy bizonyos körülhatárolt minőségi szint alá nem kíván menni” – tette hozzá Balázs Gergely, hozzátéve, hogy ennek ellenére, a beszámítások során felbukkannak alacsonyabb értékű modellek is. Idén a legolcsóbban egy 500 ezer forintos, 800 köbcentis Chevrolet Spark talált gazdára.

A Duna Autó Das WeltAuto kínálatát IDE kattintva érheti el.