Ilyen volt a Volkswagen-találkozó

2017. 10. 02.

_MG_6791

A kedvezőtlen idő ellenére legalább tízezer Volkswagen-fanatikus élvezte végig a Porsche Hungaria által hatodszor megrendezett Volkswagen-találkozót a Hungaroringen. A találkozó számtalan programjával családi esemény is volt egyben, a legszerencsésebb látogató pedig 138 forintért vihette haza a Volkswagen Golfot a Das WeltAuto játékán.

_MG_6558

Világszerte kultuszautónak szokás nevezni a Bogarat és a korai Transportereket, de mára a Golf is kiállta az idők próbáját, és klasszikussá nemesült. Nem is csoda, hogy a szeptember 23-i találkozón a szakmai zsűri által kiválasztott háromszáz legszebb Golf foglalta el a Paddockot.

_MG_7028

A VW-ünnep azért is vonz évről-évre annyi érdeklődőt, mert ide bárki elhozhatja autóját. Ezért senki sem nézi le a viseltes korosabb darabokat, ugyanakkor sokan hónapokon át dolgoznak a kocsijukon, hogy – afféle custom carként – bemutassák a márka többi szerelmesének.

_MG_6593

Úgyhogy oldtimerek, youngtimerek, gyári állapotú vagy éppen tuningolt modellek álltak az érdeklődők gyűrűjében. A Bogarak és Transportek – az összes többi léghűtéses és haszonjármű modellel – a Hippifaluban kaptak helyet, míg a többi típus rajongói (Passat, Polo, Jetta/Bora/Vento, Scirocco/Corrado) klubonként csoportosultak autóikkal. Voltak itt gyönyörű, eredeti állapotban megőrzött ős-Jetták, de láttunk alaposan leültetett negyedszázados Passat kombit és a történelmi időkből származó, legalább negyven éves tuningolt Sciroccót is.

_MG_7312

Természetesen egész nap üzemelt a gokart-, és a vezetéstechnikai pálya, valamint az autós szimulátor. Ez utóbbi tizenkét leggyorsabb vendége beülhetett néhány körre a gyári csapat által hozott Golf R és Golf GTI Performance modellek egyikébe. A Volkswagen Driving Experience Team ismét látványos bemutatókat tartott, és boxukban a látogatók megnézhették a GTI TCR modelleket. A vállalkozó kedvűek pedig kipróbálhatták, milyen off-road vezetési élményt kínál a Touareg, az Amarok, vagy éppen a Tiguan.

_MG_6969

A nap egyik legizgalmasabb eseménye a Wellhello koncert utáni eredményhirdetés volt, amikor kiderül, hány forintért viheti haza a legszerencsésebb tippelő a VI-os Golfot. Az a látogató nyerhette meg a kocsit, aki eltalálja azt a legkisebb egész számot, amire senki más nem tippelt a golflicit.hu oldalon. A szabály azt is kikötötte, hogy a nyertest telefonon értesítik, akinek a helyszínen kell tartózkodni az eredményhirdetés során. A szerencsés egy Pest megyei játékos volt, aki 138 forintot ajánlott a kocsiért. Meg is kapta!

_MG_7254

Hogy valóban az egész család számára élmény legyen az esemény, a gyerekeket számtalan program – többek között alkotóház, játszóház arcfestés várta – a különféle helyszíneken, még a Hippifaluban is, a hölgyek pedig a szépségműhelyben vagy a mobil masszázs során frissülhettek fel, valamint aromaterápiás foglalkozáson és stílustanácsadáson is részt vehettek.

VW_Hippifalu_2017-111-RIKA9169-kismeret

A Volkswagen-találkozó ezúttal is a Hippifaluban zárult, ahol Zacher Gábor tartott érdekes előadást a hippik drogfogyasztási szokásairól, majd filmvetítés és egy óriási tábortűz búcsúztatta a napot, és a fanatikusok azzal búcsúztak, hogy már csak 52 hetet kell kibírni a következő VW-ünnepig.

A Das WeltAuto Volkswagen kínálatát IDE kattintva érheti el.