Amikor bajt okozott az utángyártott

2017. 07. 28.

146_l

Tavasszal egy 2006-as V6 3.0 TDI Audi A4-est elvittek egy független szervizbe, mert a műszerfalon a elkezdett világítani. A műhelyben megállapították a hiba okát és kicserélték a fojtószelep egységet egy utángyártott alkatrészre, aminek az ára harmada volt az eredeti gyárinak.

Három nap múlva visszament az ügyfél, hogy a csere után a kontroll lámpa megint világítani kezdett, aztán villogott az izzító kijelzője is, majd a motorvezérlő elektronika korlátozta a motor teljesítményét. Mi jöhet még?

A műhely ismét rákötötte a maga diagnosztikai műszerét, ami ezúttal annyi hibát mutatott ki, hogy arra következtettek, hogytönkre ment a motorvezérlő. Az ügyfél szerencséjére – meséli Válint Péter, a Porsche Pest szervizvezetője –, elismerték, hogy ehhez nem értenek, és javasolták, hogy vigyék a kocsit márkaszervizbe. Itt áprilisban megállapítottuk, hogy az utángyártott fojtószelep egység két nap alatt zárlatos lett, kiütötte a biztosítékot, emiatt azon az áramkörön lévő egyéb egységek sem működtek. Egyebek között eltömődött a részecskeszűrő is, mivel a motor nem végezte el a regenerálást (az autó 300-400 kilométerenként koromtalanítja a részecskeszűrőt), emiatt aztán a vezérlés korlátozta a teljesítményt is, hogy ne keletkezzen nagyobb kár a motorban.

Érthető, hogy a független szerviz ebben az esetben márkaszervizbe küldte az ügyfelet, hiszen az ilyen hibafeltárásokhoz, javításokhoz sok esetben a márkaszervizek szakmai háttere szükséges. Az esethez hozzátartozik, hogy a független szerviz a hibás fojtószelep árát visszatérítette az ügyfélnek mivel az ügyfél megőrizte aszámlát. Így plusz költségként csupán a hibafeltárás és a kétszeri alkatrészcsere díja terhelte a pénztárcát, nem számolva a ráfordított extra időt. Ezért is érdemes számlát kérni minden javításról!

A Das WeltAuto Audi kínálatát IDE kattintva érheti el.